Azt hittem, akkor leszek jól, ha a testem és az életem végre megfelel annak a képnek, amelyet elképzeltem magamnak. A megfelelés iránti vágy idővel egyre távolabb vitt attól, amit valójában éreztem, és az anorexiáig vezetett.
A testem közben egyértelműen jelzett: elfogyott az erőm, megszűnt a ciklusom, és egyre nehezebben érzékeltem a saját szükségleteimet. A felépüléshez segítségre, önismereti munkára és sok türelemre volt szükségem. Az anyaság iránti vágy fontos kapaszkodót adott, majd fokozatosan megértettem, hogy a változás abban is gyökerezik, ahogyan önmagamhoz és a testemhez viszonyulok.
Édesapám elvesztése újra megmutatta, milyen erősen összekapcsolódnak a testi és lelki folyamataink. A gyász a testemben is nyomot hagyott. Lassan megtanultam teret adni annak, amit érzek, és elfogadni, hogy vannak élethelyzetek, amelyeken lépésről lépésre lehet keresztülhaladni.
Ezek ma már feldolgozott tapasztalatok. Segítőként világos szakmai keretek között dolgozom, és a hozzám forduló saját történetére figyelek. A személyes utam azt a kíváncsiságot adta, amellyel a test jelzései, az élethelyzet és a háttérben húzódó szükségletek felé fordulok.